Minden több száz évvel ezelőtt kezdődött

Bár ma már mindenki labradornak hív minket, az őseim még nem ezen a néven voltak ismertek.

A mai labrador őse egy St. John's water dog, vagyis St. John's vízikutya nevű kutyafajta volt, amely a mai Kanada területén, Newfoundland szigetén élt. Ez a különleges munkakutya mára sajnos kihalt, de nélküle mi, labradorok sem léteznénk.

Őseim nem kanapén heverésztek vagy a kertben kergették a galambokat. A halászok hűséges segítőtársai voltak, és a jeges víz sem jelentett akadályt. Kihúzták a kisebb halászhálókat, köteleket vittek a csónakok között, visszahozták a vízbe esett tárgyakat, sőt, még a kiszökött halakat is összeszedték.

Ehhez pedig egy dolog elengedhetetlen volt:

Szeretni kellett tárgyakat a szájban hordani.

Ez a tulajdonság generációról generációra öröklődött.

Aztán vadászkutyák lettünk

Később őseink Angliába kerültek, ahol a vadászok felfedezték, milyen kiválóan apportírozunk.

Onnantól kezdve már azokat a kutyákat tenyésztették tovább, amelyek:

• örömmel hozták vissza a lelőtt vadat,
• finoman fogták meg, nem tették tönkre,
• akár órákon át dolgoztak vízben és szárazföldön is.

Így alakult ki a mai labrador, aki szinte ösztönösen szeret cipelni valamit.

Tudod, miért nem rágom szét?

Sokan azt hiszik, ha felveszek valamit, biztosan szét akarom harapni.

Pedig legtöbbször egyáltalán nem.

A labradorokat úgy tenyésztették, hogy úgynevezett „puha szájjal” (soft mouth) dolgozzanak. Ez azt jelenti, hogy finoman tartjuk a tárgyakat. Ezért fordul elő, hogy egy plüssjátékot akár évekig őrizgetünk anélkül, hogy kárt tennénk benne.

Persze… néha azért akadnak kivételek. 😇

Nekünk a szánk olyan, mint nektek a kezetek

Ti emberek megfogjátok a telefont, a kulcsot vagy a bevásárlószatyrot.

Mi kutyák viszont a szánkkal fedezzük fel és mozgatjuk a világot.

Ezért teljesen természetes, hogy:

• hazafelé egy botot viszek,
• a kertben egy labdát cipelek,
• este pedig a kedvenc plüssömmel fekszem le aludni.

Nem azért, mert unatkozom.

Hanem mert egyszerűen jó érzés.

Még a tudósok is tudják, miért csináljuk

A kutatók szerint amikor egy labrador felvesz egy tárgyat, az agy jutalmazó rendszere is aktiválódik.

Vagyis nemcsak megszokásból hordozunk dolgokat, hanem azért is, mert ez örömet okoz.

Olyan ez, mint amikor egy border collie terelni szeretne, egy terrier ásni kezd vagy egy agár futni akar. Ezek olyan ösztönök, amelyeket az ember hosszú évszázadokon keresztül erősített a tenyésztés során.

Miért hozom oda a játékomat, amikor hazaérsz?

Figyelted már?

Amikor megjössz, sok labrador nem rögtön ugrálni kezd, hanem előbb gyorsan felkap egy játékot.

Ez nem véletlen.

Annyira örülünk neked, hogy valahogy le kell vezetnünk ezt a hatalmas izgalmat. A játék cipelése segít ebben, és közben még meg is mutathatjuk neked a legnagyobb kincsünket.

Ez a mi módunk arra, hogy azt mondjuk:

„Annyira örülök, hogy végre itthon vagy!”

Szóval legközelebb…

…ha azt látod, hogy egy labrador büszkén sétál egy labdával, bottal vagy plüssállattal a szájában, ne lepődj meg.

Lehet, hogy éppen egy több száz éves örökséget él meg.

És ha történetesen én vagyok az… nos, kérlek, ne vedd el rögtön a játékomat. Hadd cipeljem még egy kicsit! 🐾

Üdvözlettel,

Cleo 🖤
a Cleo Webáruház fekete labradorja